A 24 órás verseny előtti hétre két, egy óra körüli futást terveztem, amiből a keddi kimaradt (esett az eső), amit egy pénteki laza kerékpározással pótoltam. Elég zűrös, látogatókkal teli munkanapjaim voltak, de legalább igazán vártam, hogy egy jót futhassak. A nappalra várható időjárás biztató volt, az éjszakai kevésbé, főleg, hogy az elmúlt két év lazázása után most végig talpon akartam maradni.

A reggeli indulás pontos volt, mindenki időben érkezett vagy gyorsan megjelent a telefonhívásra. Az északnyugat irányában sötétedő felhők nem csak riasztó látványukkal, hanem némi esővel is riasztgattak. Ekkor igyekeztem nem belegondolni abba, hogy hajnali 2-kor, 3 fokban és esőben milyen érzés lesz futni…

A rajtszámátvétel hagyományosan hatékony volt, a chip viszont különös – még sohasem láttam rajtszámra ragasztós változatot. A rajtig tartó idő gyorsan eltelt, az ultrás közösség elég kicsi és stabil, ráadásul hazai versenyből sincs rengeteg, ezért évről évre hasonló rajtlistával, és az azon szereplő ismerősökkel lehet találkozni. 10 után pár perccel csendben indult a verseny, mire ráeszméltem, hogy Gyula azt mondta, hogy indul a verseny, már a mezőny végén is találtam magam. Az elején nem volt konkrét kilométertervem, pulzuskontrollal akartam futni. Mivel a múlt őszi balatonalmádi 12 óráson 82%-os átlagpulzusom volt, most a “80% alatt” volt az ökölszabály, ami 95%-ban 75-80%-ot jelentett, amiből frissítéskor vagy amikor beszélgetés közben nem figyeltem oda, lefelé és felfelé kilógtam.

Ez az intenzitás kicsit 6 percen kívüli tempót jelentett, amivel hamar a korosztályos utolsó előtti helyre sikerült felhoznom magam, de ezen nem aggódtam. Az idő jó volt, egy idő után vetkőztem és tartottam a sebességet. Maratoni távhoz 4:15 alatt értem, 50-hez 5:10 körül, aztán elkezdtem lassulni. Jöttek a 7 perces kilométerek és már nem futtában frissítettem, hanem leültem a sámlira a kulacs és az ennivaló mellé. Apropó frissítés. 5 körönként ittam és az első óra után 5 körönként ettem is. Fél banánt, fél narancsot vagy egy marék földimogyorót. Amikor nagyon éhes voltam, akkor kicsit többet, de a gyakorisághoz kínosan ragaszkodtam. Rendszert adott a futásnak, mindig volt egy konkrét rövidtávú célom (futni a következő frissítésig) jutalommal a végén. A középtávú cél 12 óra alatt legalább 100 km volt, ezt nagyjából 6-7 óránál tűztem ki és bár rendszeresen jöttek a holtpontok, kicsit gyorsabb is tudtam lenni, így végül 102 kör, vagyik 105 km belefért.

Itt kezdődött az újabb kihívás: a hideg éjszakát fáradtan túlélni anélkül, hogy befeküdnék az autóba vagy a sámlin ülve elaludjam. Mivel Szőnyi Feri 12 órát futott, az ő frissítőállomása is bezárt, pedig a feleségével és a kislányával jókat beszélgettünk este 10 előtt, újratöltötték a kulacsomat, szórakoztattak, erőt öntöttek belém.

Először a hideg ellen kellett védekeznem. Felvettem a téli futónadrágot, a rövidujjú és hosszúujjó felső fölé még egy polar pulóvert is vettem és kesztyűbe bújtattam a kezem. Igy is fáztam, de még elviselhető volt a dolog. Az újraindulás után csak rövid ideig tudtam futni, aztán gyaloglásra váltottam. Az első két óra után látszott, hogy az óránként 5 km még pihenőkkel együtt is megvan, ezért a végcél 170 km lett. Kitartóan gyűrtem a kilométereket és a perceket, órákat, rendszeresen ettem és ittam, a tempót is tudtam tartani. Az 5 km-es tempón felüli plusz körök is jöttek, meg a rövidebb-hosszabb beszélgetések és japán nyelvű hangoskönyvek is kellően lefoglaltak. Folyamatos volt a diszkomfort érzés, de még éppen elviselhető.

Időközben folyamatosan zárkóztam fel. Az első 12 óra vége felé hatodik és kilencedik kör között ingáztam (azt nem sikerült kitalálnom, hogy melyik 3 futóval kerülgetjük egymást 3-4 körönként), aztán mivel sokan nyugovóra tértek, hajnali háromra korosztályos harmadik voltam. Ez felvillanyozott (gyorsabb tempóra nem tudott ösztönözni), de az állapot csak addig tartott, amíg a korábbi negyedik vissza nem állt és 6 órára visszaszerezte a dobogós helyét. Nem sokkal később azonosítottam a mögöttem levőt, akinek 7 körös elmaradása volt és elég frissen mozgott. Kíváncsi voltam, hogy mit tud (meg nem is tengett túl bennem az erő) és vártam, hogy 7-ig mennyit hoz be a hátrányából, annak megfelelően próbáltam volna gyorsítani. Egy órán belül hozott két kört, de aztán ő is lelassult, többször kiállt enni és gyúratni, a verseny végére így maradt is a 7 környi különbség.

Az utolsó órában (amikor 58 percre jutott 4 kör) még majdnem sikerült megborulnom. A 162. Körben kellett volna frissítenem, de az asztalnál nem éreztem éhesnek magam és úgy voltam vele, hogy annyival is hamarabb megleszek a 165 körrel, ezért ezt elmulasztottam. Fél körrel később éreztem a szédülést: eléheztem, de elég durván. Erősen koncentrálnom kellett, hogy ne essem el és amint a frissítőasztalhoz értem, felmarkoltam egy csomó szőlőcukrot, leültem és magamba tömtem azokat. Három perc múlva már rendben is voltam, odafigyelve, hogy utána rendszeres legyen a cukorutánpótlás, behúztam a maradék három kört. Utána fantasztikusan jól esett a cukros túrós tészta.

Értékelés: örülök, hogy végig mozgásban voltam (emiatt már be is neveztem az UB-ra), kicsit sajnálom, hogy a harmadik hely elúszott, de igazából ennyi volt bennem és a 170 km is csak a viszonylag zord éjszaka miatt ért negyedik helyet. A verseny előtt idén összesen 737 km-t futottam (és nagyjából ugyanennyit kerékpároztam), ez nagyjából ennyire elé. Ideje lenne elkezdenem komolyan venni a testmozgást 
A többieknek gratulálok, legtöbbjüknek sikerült a céljukat és/vagy kiemelkedő eredményt elérni. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés