Sárvári 12/24 órás futás
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Versenyeink
 
Menü
 
Eredmények
 
Linkek

UMSZ

Minden, amit a futásról...

Sárvári Kinizsi SE

 

Futás Fotók

Kanizsai Futóklub

 

 
Beszámolók
Beszámolók : Sárvár 2011

Sárvár 2011


Most mikor már kicsit leperegtek a homokszemek az órán és minden leemésztődött, ilyenkor mikor csak a szépre emlékszem, nézzük még egyszer át ezt a 12 órát.

Miért nézzük(?), mert ez egy szép emlék, még ha kevesebbet is futottam, mint akartam akkor is.

Kezdjük valahol pár nappal előrébb, mikor nagyon megörültem annak, hogy a jövő hét húsvét, és így akkor nincs megrendelésünk, tehát mehetek szabira. Csütörtök péntek otthon voltam és mert laza, mint a higany, így kicsit túlzottan is, mert még egy-egy délutáni szieszta is belefért a napjaimba..

Alapvetően ez nem lett volna gázos, de, mert csapatunk szombat reggel hatra jött értem, így jó lett volna péntek este elfogadható időpontban aludnom. De este  túlzottan fitt voltam és még a Nagy Duett dalai sem tudtak teljesen kikészíteni, nem tehetek róla, ártatlan vagyok, de néha az asszonynak is kell a kedvében járni, 29 évi kapcsolat után legalább ennyit megtehetek érte.

Reggel hatra ébredés, mint mikor kötelező, kocsi időben itt, csapatunkra mindig lehet számítani, még akkor sem késnek, mikor jó lenne még egy öt perc alvás, sebaj majd a kocsiban lesz egy pici szunya még..hehehe..ahogy Móricka elképzeli, duma Sárvárig egyfolytában, hisz nem mindennap talizunk, reggeli valahol útközben olyan Kapuvárnál, bevált hely, kellemes négytojásos, sonkás, kolbászos, hagymás rántotta egy pohár narancslével. Mi kell ennél több, semmi

Az alaphangulat csodás már csak futni kellene. Megérkezés Sárvárra megfelelő időben olyan kb negyven perccel a rajt előtt, rajtszámok felvétele, csipragasztás és pár ismerős üdvözlése és máris rajt. Igaz egy kicsit olyan volt mintha nem is ott lettem volna, mert mikor megérkeztünk gyorsan kitaláltam a futóöltözetemet és megállapítottam, hogy egyelőre jó a hosszú nadrág, de ha később melegebb lesz akkor az már sok, így felvettem a rövidgatyát és rá a hosszút.

Majd mikor már az üdvözlő beszédek mentek rájöttem, hogy a hosszú az hosszú, így cipőn át leszenvedtem magamról, épp sikerült a rajt pillanatára leküzdenem.

Na akkor most 12 órán át szépen megnézzük, hogy a Sárvári vár  körútján mennyi változás történt tavaly óta. Valamikor pár évvel ezelőtt ezt már megpróbáltam 24 órában is csodálni, de sajna nem fiatalodom, így egy ilyen vén f..nak legyen elég 12 óra is, ma ennyire engedtek ki az aggok házából.

Azért ha lehetek nagyképű és mert ez egy verseny tehát tervezzünk valamilyen időt, így beterveztem 110 kilométert, mert ez alig kevesebb, mint a PB-m, dolgoztál eleget ebben az évben, ha ezt nem csinálod meg akkor ásd el magad, minek dolgozol, tényleg az aggok házában a helyed.

Átnéztem a rajtlistát és hamar megállapítottam, hogy ketten képviseljük a korosztályomat, és a másik egy nagyon hasonló képességű ember, mert ő inkább gyalogol, de piszok gyorsan, így bocs ha nem futónak nevezem, főleg, mert valamikor ezer évvel ezelőtt még egy csapatban nyomtuk, igaz akkor még tisztességes ember voltam és 800 méternél hosszabb táv már istenkisértés volt nekem. De ha utólag belegondolok, hogy egy olyan igazi 800 után is kellett olyan félóra mire rájöttem, hogy van levegő ezen a bolygón  de ez egy más történet.

Elindultunk szépen lazán ahogy szoktam, hisz egy ilyen táv nem a legelején dől el és különben is be kell melegedni. Olyan hatperces körök az alaphangulatra nagyon jók voltak, kellemes laza jól eső hangulatban olyan majdnem két órán át , néha egy-egy ismerős arc egy-egy bíztató szó, örülünk egymásnak, jó így együtt futni.

De jaj történt valami, hogy mi nem tudom, de ott olyan 18-20-nál valahogy semmi nem ment úgy, mint akartam, a lábaim elgyengültek, elkezdetm szédülni, igazán akkor egy koporsóban fekvés esett volna a legjobban, de mert sajna ezt nem hoztak oda, így maradt egy pad a céges csapat pihenő tagjai között. Álomk, tervek vágyak isten veletek, ha ma ennyit dobott ki a gép, mi lesz nyáron az Ub-n, kötözködök morgok egy korai rajt miatt, mikor egy ilyen gyenge aggastyán vagyok, elfelejteni az UB-t, mindenkitől bocsánatot kérni, és talán akkor még azt megengedik, hogy visszamehetsz az aggok házába alamizsnára!

De mert még nagyon sok idő van hátra annyit itt egyhelyben nem ülhetek, így néha-néha tegyünk meg egy-egy kört, ha már eljöttem illene legalább egy maratonnál többet megtenni, különben is a japánoknak ebben a négy hétben 500 kilit igértem, és így ez bizti nem lesz meg.

A pad mellet egy frissítő asztal ahol sok finom falatt és mielőtt újra megpróbálok futni, nézzünk valamit, legalább még utoljára egyet vacsizom, addig megpróbáltam a csokit, de ez ezek szerint ma nem smakkol, így váltsunk másra, mit érdemel egy ilyen aggastyán, hát max egy sóskifli csücskét. De azért ehhez még egy pohár víz még nagy könyöradományként jöhet. Kiflicsücsök, víz helyett véletlenül a calciumos pohár akadt a kezembe, mindegy folyadék-folyadék vissza nem tesszük, utolsó kaja-pia..nők már régen nem, ki emlékszik rájuk(mint mondtam 29 éve kapcsolatban).

Megettem az utolsó vacsorámat, most már előre  csináljunk, mint aki fut, ha már egy futóversenyen vagyunk. Az első lépések valahogy összejöttem, majd egyre szebben mentek a lábaim, amásodik kör már majdnem olyan volt, mint előtte, na te vén csataló akkor még egy kiflicsücsköt megérdemelsz és ha előbb calciuomos volt a víz akkor most is azt.

Jé tudok futni(!) hogy lehet ez(?) aggok háza, temető rátok még ráérek, majd egyszer olyan ezer év múlva jöhettek, most én egy ifjú titán nekivágok a világnak sé addig futok, míg van világ, majd megfordulok és vissza.

De nézzük a többieket a korosztályban dobogón vagyok, csak három kör a lemaradásom az elsőtöl, de szép az a második hely..Örök barátom és riválisom Pék Imi is csak négy körrel van előttem, de olyan két éve Almádiban hasonló helyzetben olyan öt kilivel vezett és akkor sikerül olyan 600 méterrel nekem többet menni, szóval nem olyan vészes a helyzet, különben is Iminek tartozom , mert idén ő vezet 2:1.re.

Neki 35, nekem 31, na innen szép a győzelem..igaz Imi hozzám képest ifjú titán egy korosztállyal alattam megy, de az ő skalpja fontos, előre.

Igaz már lassan négy órája kint vagyunk, így túl az egyharmadon már nem olyan vészes a világ, nyolc órát még egy munkahelyen is elvisel az ember nem itt baráti társaságban.

Olyan hétóráig felmegyek Imire egy körre, hát innen már mindig én szoktam jönni, Imi fárag én most erőben vagyok és olyan 60 kör már megvan..A tervezett 110-hoz olyan 106-107 kör között kellen, ez már sajna nem lesz meg, de még van öt óra és óránként nyolc kör az 100 ami 103 kili, de ha kicsit igyekszem még a 102 kör beleférhet ez 105 kili, mi nem igazán kevesebb, mint mire jöttem, nyomjuk rá erre, és előre Imit befogni.

Közben a korosztályban lassan átvettem a vezetést, így az már tutira kipipálva, most már csak Imi az ellenfél és a 102 kör, előre..de jaj mit látok Imi valahonnan vett magának erőt és lassam megint két körrel megy előttem, igen ez sajna nem az én napom Imi ma meg fog alázni, biztos ötöt rám fog verni de még a tíz is benne van ha így megy, ügyes jobb, kikapni ha meglesz a 102 kör nem szégyen, előre..

Igaz mindketten ennél voltunk már jobbak is, de merteddig mindig 100 fölött mentem 12 órán így ma ez si nagyon jó lesz.

Telnek az órák lassan már tíz órája a pályán és 82 kör is megvan és Imi sem a régi, lassan behoztam, és még a korosztályban is vezetek igaz ott is csak éppenhogy, nincs egy kör előnyöm, de a kis előny is előny.

Igaz már túl sokon, de még olyan kétóra előttem, de milyen hosszú két óra, lassan egyre nehezebbek a lábaim, igen a 102 kör már nagyon álom, ehhez óránként tizet menni már nem egy, de a 100 az még belefér, és lassan Imi is fárad előnyöm két kör vele szemben, majd még több. Kilenc óra és túl a 92.-ik körön benne a 93-ikban. Meglehet legalább a 100 és aze gy szép kerek szám, ne adjuk alább, tempó bele hajrá előre.

Olyan 7:30-as körökkel még összejöhet a 100 kör, menjünk, elsőre 7:45, hát ennél több kell, fél órával a vége előtt már viszont túl a 96.-ik körön, fél óra és 3és kb kétharmad kör, ez már ha nem is sima liba, de mehet. )7 kör azaz100 kili és még 24 perc, meglesz a 100 most már biztos. És öt perccel a vége előtt átlépem 100-adszor a vonalat, na ez megvan, ihaj-csuhaj sosem halunk meg, a háromszámjeggyel jegyzett körök száma az már valami, még öt perc mit csináljak, a korosztály két körrel hozva, Imi hárommal mögöttem, meghoztam mi ma bennem volt. És a céges csapat is valamelyik utolsó körnél szólt, hogy várnak a sörözőben, így, mert már kezd hűvösödni, hát négy percet elengedek és ott a kanyarban a söröző előtt bevéhezm mai futásom. Eddig ötször futottam itt egyénit és immár negyedszer a sörözőnél állok le a végén. Jövőre Gyuszi azonnal ide teheted a rajtszámomat, max már csak az a kérdés, hogy előtte hány kört fogok megtenni.

Tehát 100 kör és egy kicsi..hát héttel kevesebb, mint a terv volt, de mi a fenének tervezek, nekem örülnöm kell, mert ennyi is sikerült.

És még egy érdekes dolog valamikor olyan közepénél volt Gyulának egy mondata felém: van egy morgó vénember kinek az Ub-n nem esik jól a reggeli kezdés én jövőre miatta elgondolkodok az ötórás rajton..Mit válaszolhatok most kösz Gyuszi még ha három kezdünk akkor is itt leszek..

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Számláló
Indulás: 2005-01-20
 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak